Komolyan szeretek fizioterápiára járni, megvan a napi fix program, levegőzés, séta, miegyéb. Ismerős arcok a rendelőben, no senki nem lefittyedt szájjal és bambuló szemekkel, mint én, sokkal inkább idős nénik és bácsik, fájó derékkal, nyakkal. Nem elegyedek szóba, nem vagyok szimpatikus arc.
Ezzel az arccal az ember legtöbbször komoly. A mosolygás visszarettentően tud kinézni. A nevetés pláne. A komoly arcom mindössze kissé fellengzős, lebiggyedt száj, sima arc, nagy szemek - öntelt arckifejezésnek hat. Nem feltétlenül látod meg, h valami nem stimmel.
Teheti-e az ember kedves lény benyomását mosoly nélkül?
A faciális feedback hipotézis, miszerint arckifejezéseink a vegetatív idegrendszer közreműködésével hozzájárulnak az érzelmi élmény létrejöttéhez (azaz ha nevetünk, jókedvűvé válunk), bizonyára visszafelé is működik. Megváltoztatja-e a személyiségemet az arcom? Ez csak az arcom, az arcom nem én vagyok. De az arcom kihat-e arra, aki vagyok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése